Menekülnek a kamionok - Győr

Győr - "Több matricát adnak el az útkezelők, mégis érzékelhetően megnőtt a forgalom a "kerülőutakon".
Összesen 968 ezer autópálya-matricát adtak el kamionokra az év első négy hónapjában, ami 40 százalékkal több, mint 2006 azonos időszakában. Az állam nettó bevétele csaknem megduplázódott, 5 milliárd 250 millió forintot tett ki, szemben a tavalyi 2 milliárd 884 millióval – tájékoztatta lapunkat Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. A jelentős növekedés nyilvánvalóan összefüggésben áll azzal, hogy április 1-jétől több főútszakaszon csak megvásárolt matricával közlekedhetnek a 12 tonna megengedett össztömegnél nehezebb tehergépjárművek.

A megyében a 85-ös főút Kóny és Csorna, valamint Győr és Enese, illetve a 86-os Mosonmagyaróvár és Jánossomorja közötti szakasza vált fizetőssé. Változás volt az is, hogy az addig ingyenes autópálya-szakaszokat és az autóutakat szintén díjfizetés ellenében vehetik igénybe a 3,5 tonnánál nehezebb, D2–D4 kategóriájú tehergépjárművek.

Mindig másutt ellenőriznek

Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője megjegyezte: az nem tudható, hány matricát adtak el kifejezetten a főutak díjasítása miatt, de a tendencia egyértelmű. A növekedéshez nyilván hozzájárult, hogy az autópálya-kezelő 16 mobil kamerás autója már nemcsak a sztrádákon, hanem a főutakon is ellenőriz, óránként változtatva helyét."

Forrás: http://www.kisalfold.hu

Menekülnek a kamionok - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz