Mi ez a békalencse a Mosoni-Dunán? - Győr
Mi ez a békalencse a Mosoni-Dunán? – kérdezik olvasóink szerda este óta. Kérdésük teljesen jogos, annyi pontosítással, hogy az elszíneződés nem a Mosoni-Dunához, hanem a Rábcához vezethető vissza. Történt ugyanis, hogy egy kisebb árhullám miatt a Rábca vizét szerdán délután az öregmederből átvezették egy másik mederbe. Az abdai árvízkapu fölött azonban az alacsony vízállás és a meleg miatt felhalmozódott a békalencse – ezt vitte magával a folyó a győr-belvárosi szakaszra, onnan pedig tovább.
Kérdésünkre, hogy ha látták a nagy mennyiségű békalencsét, nem lehetett volna más megoldást választani, a vízügyi szakember azt válaszolta: „Nem, ez az egyetlen módszer, amit ilyenkor alkalmazhatunk." A víz néhány nap alatt elviszi a békalencsét a teljes szakaszról, így várhatóan a jövő hét elejére megszűnik ez az állapot. Mindez azért is érdekes, mert a hétvégére kánikulát ígérnek a meteorológusok; s kérdés, lehet-e fürödni a szabad strandokon (az Aranypart I–II-n).
A városi tiszti főorvos közölte, az ÁNTSZ a héten kedden, majd tegnap is megvizsgálta az érintett győri szabad strandokat. A keddi minták előzetes eredménye alapján lehet fürödni az Aranyparton, igaz, akkor még nem engedték ki a Rábca vizét, így a számadatok is a korábbi állapotot tükrözhetik. A békalencse gusztustalan – mondta dr. Pék József –, de nem toxikus, betegséget nem okoz, s le is lehet mosni. Aki tehát szeretne fürödni, megteheti, ráadásul látva, milyen tempóban vezeti le a folyó a békalencsét, az is megkockáztatható: mire a meleg „megjön", már nyoma sem lesz „zöld foltnak" a folyók győri szakaszán.
(Sudár Ágnes-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Mi ez a békalencse a Mosoni-Dunán? - Győr
A hír támogatója: Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet-> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu