Myrában várják a győri ''Világmikulást'' - Győr
Éppen huszadik éve a „győri Mikulás" Farkas Imre, sok ezer gyerek találkozhatott vele (színházi műsorokon, oviban, iskolában, sok más helyen), tonnányit nyomnak a hozzá írt, s mind személyesen megválaszolt levelek. Nem jegyezte fel magának külön, csak egy véletlen számolásnak köszönhetően most figyelt fel rá: tényleg, jubileumi esztendő az idei. De más okból is kiemelkedő.
Ahogy arról június 13-án beszámoltunk, a Törökországban alapított National Santa Claus Peace Council (Nemzetközi Szent Miklós Béke Tanács) felfigyelt Farkas Imre tevékenységére, s az általa vezetett ifjúsági telefonos lelkisegély-szolgálat alapítványi munkájára, hogy nyáron európai képviselőjévé választotta. Ráadásul Farkas Imre lehet a szervezet nagy nemzetközi ünnepén decemberben Myrában, Szent Miklós szülővárosában a „Világmikulás". Repülőjegye már megvan, s azt is tudja, december 6-án éjjel 11 órakor kell az évezredes prédikálószék mellé állnia...
S ezzel még nincs is vége az elismerésnek. A december 1–7. közötti ünnepségsorozat után ugyanis a béketanács vezetősége két napra Győrbe látogat, megismerkedik az itteni alapítvány munkájával, s ott lesz a gyerekek között a színházban az egyik műsoros előadáson. Olyat ugyanis még nem láttak, hallottak, hogy valaki immár két évtizede csupán elhivatottságból, a gyerekek iránti szeretetből teszi, amit tesz. Ingyen, állandóan támogatók után futva – miközben a nagyvilágban a „mikuláskodás" sajnos biznisz, jól jövedelmező üzletág lett...
Közben a gyerekektől, akik nem szeretnének lemaradni a színházi ünnepségről, már megérkeztek az első levelek is. Aki írni szeretne, tegye mihamarabb – de ne csupán színházjegyet kérve. A Mikulás ugyanis azt szereti, ha a gyerekek írnak magukról, örömeikről, bánatukról, álmaikról. S csak a maguk nevében írjanak, biztassák erre testvéreiket, unokatestvéreiket, barátaikat is.
A győri Mikulást a városháza előtt december 3-án reggel a polgármester indítja útra. Aznap óvodákba, bölcsődékbe, kórházi osztályokra, másnap idősek szociális intézményeibe látogat, aztán Törökországba utazik. A nemzetközi kötelezettségek mellett sem maradnak el a már hagyományos színházi előadások: december 9-én 9, 11, 14 és 16 órakor kezdődnek. Másnap a győri városházán tartja soros elnökségi ülését a National Santa Claus Peace Council, itt határozzák meg jövő évi kiemelt feladatukat. Idén a nők bántalmazása a családban állt figyelmük központjában, jövőre feltehetően a gyerekek helyzete, a káros szenvedélyek.
(Jutasi Ferenc-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Myrában várják a győri 'Világmikulást' - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu