Nagycsaládos-szolgálat a szeretet jegyében - Győr
"Az egyre nehezedő gazdasági körülmények ellenére mozgalmas és eredményes évet zárt a nagycsaládosok győri egyesülete.
Szabó György elnök tájékoztatójából kiderült: ezek közül kiemelkedik az Európai Nagycsaládosok Kongresszusa, amit nyár közepén a megyeszékhelyen tartottak. A nagyszabású rendezvényre tizenöt országból ezerkétszáz vendég érkezett. Szeptember sem telt el esemény nélkül: az egyesület tagjai részt vettek az „utolsó" békés budapesti demonstráción.
– Számunkra a december a közösségi programok és az egymásra figyelés hónapja. A gyerekeknek rajz- és prózamondó versenyt rendeztünk, a nagycsaládosok önkéntesei egyetemistákkal közösen tartós élelmiszer adományokat gyűjtöttek, az Arrabona Lions Club pedig a legrászorultabb nagycsaládosok részére ajánlotta fel a forralt bor árusításából származó bevételét – sorolta Szabó György, majd beszámolt a legutóbbi, hagyományos karácsonyi ünnepségükről is. – Telt ház volt a megyei művelődési központban. Ilyen sokan még soha nem gyűltünk össze. Minden család kapott egy csomag ajándékot, szaloncukros zacskót, nyolcszáz grammos kakaót. A színpadra felbátorkodó gyermekek plüssállatkáknak és jutalom szaloncukornak örülhettek, majd a Gabalyda Bábszínház előadása és a győri Mikulás varázsolta el a kicsiket. Örömünkre Kara Ákos megyei alelnök és Borkai Zsolt győri polgármester is köszöntött bennünket."'
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Nagycsaládos-szolgálat a szeretet jegyében - Győr!