Napi száz kiló hús a nagyvadak vacsoraadagja - Győr

Győr - A Pannon Baromfi válságossá vált helyzetét nemcsak a dolgozók, hanem a győri állatkert is nyögi. A vadaspark hetente 5–600 kiló selejthúst kapott az üzemtől, most azonban más forrás után kell nézni. Ami azonban úgy tűnik, a környéken nincs.

A Pannon Baromfi több mint tíz éve szolgáltatta szponzori támogatásként a friss húst az állatkertnek. Az úgynevezett „technológiai selejtet" kapta meg: egészséges csirkéket, amelyek húsa a feldolgozás során sérült meg, s ezért nem kerülhetett a boltokba. Naponta közel száz kilót, ennyi az adagja a nagymacskáknak, oroszlánoknak, tigriseknek.

A vállalat válságos helyzete most már nyilvánvaló, az állatkert dolgozói azonban nem most szembesültek a problémával, hiszen hónapok óta akadozik a húsellátás, s hamar világossá vált, hogy a bábolnai üzem helyett más beszerzési forrást kell találni.

– Marha- vagy csirkehúsra lenne szükségünk, sertést egészségügyi okokból nem etetünk az idegrendszert megtámadó, állatokra nézve halálos Aujeszky-féle betegség veszélye miatt – mondja dr. Andréka György, az állatkert igazgatója.

A régióban azonban marhát szinte már egyáltalán nem vágnak, s csirkevágóhíd sincs – többek között a Pannon Baromfi monopolhelyzete miatt –, így jócskán a megyehatárokon túl kellett kutakodniuk az állatkert vezetőinek.

– Legközelebb Székesfehérváron van egy szóba jöhető vadfeldolgozó üzem, marhahúst pedig csak Szlovákiából tudunk beszerezni – mondja az igazgató, aki egyelőre, amíg a leendő partnereket meg nem találják, átmeneti időszaknak néz elébe. Ezt a nemcsak bemutató intézményként, hanem állattartó üzemként is működő állatkert saját forrásból tudja átvészelni – a „városi legendával" ellentétben nem a befogadott húsvéti nyulak feletetésével, hanem úgynevezett „lábon álló takarmánnyal", ami a saját tartásában lévő négylábúakat, többek között kecskéket jelenti.

(Pomaranski Luca-kisalfold.hu)

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Napi száz kiló hús a nagyvadak vacsoraadagja - Győr

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu