Országosan is bizalmat kapott a győri vajda - Győr
Győr - "Egymást megismerő és segítő közösséget szeretnének
Öt hónappal ezelőtt törvénytelennek tartották a dunántúli megyék cigányvajdái az országos vajda, Kállai Csaba megválasztását.

Az ország különböző helyeiről pénteken az Öreg-tó mellett találkoztak e tisztség viselői és leszármazottaik, hogy vajdaságában egységesen is megerősítsék a rangidőst – Sárközi Antal (Bandi) személyében és megalakítsák a II. Vajda Szövetséget.
Az első ilyet egyébként levéltári adatok szerint 1686. márciusában a kassai cigányok hozták létre és abban a cigányok magukra nézve is kötelező szabályokat rögzítettek. A régi krónikák tanúsága szerint Zsigmond király 1422-ben menlevelet és kinevezést adott László cigányvajda népének Szépesen, de hasonlóan járt el II. Ulászló, Báthory István, I. Rákóczi György fejedelem, Rákóczi Ferenc és még sorolhatnánk a történelem jeles személyiségeit, korokat, amelyekben vajdáknak és leszármazottaiknak meghatározó szerep jutott.
A győriek 23 éve köztiszteletben álló vajdája lapunknak úgy nyilatkozott: szövetségük alapszabálya szerint újraélesztik a hagyományt és elhatárolják magukat mindenféle show-biznisztől, a vajdaság intézményének lejáratásától."
Forrás: http://www.kisalfold.hu
Országosan is bizalmat kapott a győri vajda - Győr - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz