Ötletpályázat a volt fogdára - Győr

A győri Frigyes-laktanya második épületének is megvannak a tervei, 19 lakásos társasház épül a volt altiszti szárnyban.
Úgy tűnik, a Frigyes-laktanya mostantól folyamatosan témát szolgáltat az újságnak, s persze a győrieknek: a volt altiszti szárnyban már a tetőt építik, de ez még mindig nem az építkezés része, hanem az állagmegóvásé. Ahogy Butor Dezső építészmérnök a Kisalföldnek mondta, az épület befedése elkerülhetetlen az igazi fagyok beállta előtt.

Az épület látványtervei már készen vannak, s azokat engedélyeztetésre be is nyújtották. De tudni kell, a leendő tizenkilenc lakásos társasház esetében is bizonyos, hogy az örökségvédelemmel lesznek a legnagyobb viták, a tárgyalások mindenesetre most is zajlanak a beruházó és a műemlékvédelem között.

Az igazi probléma nem is ezzel az épülettel van, hanem a volt fogdával, illetve a lőszerraktárral. (Két épületen múlik a felújítás – Kisalföld, 2006. március 29., A tiszti kaszinóval véget is ér a felújítás? – 2006. július 26., A műemlékvédelem nem alku tárgya – 2006. augusztus 2.) Az előbbivel kezdjük: a fogda alá mélygarázst tervez a beruházó Leier-csoport, de a mintegy 400 négyzetméteres épület útban van szinte minden felszín fölötti elképzelésnek is. Bár számos terv született „házon belül" is arról, hogyan lehetne mégiscsak rentábilis megoldást találni – ha már az örökségvédelem ragaszkodik a romos épület megtartásához –, de eddig egyik megoldás sem tökéletes."

(Forrás:www.kisalfold.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - Ötletpályázat a volt fogdára - Győr!