Rendezték a színház korábbi hiányát - Győr
A Korcsmáros-éra nyoma
A győri közgyűlés csütörtöki ülésén idén sokadszor került napirendre a Győri Nemzeti Színház. A mostani, Borkai Zsolt polgármester által jegyzett előterjesztés ezúttal 112 millió 905 ezer forintos pótelőirányzat biztosításáról szólt, amelyet a testület egyhangúlag megszavazott. Ez az összeg még Korcsmáros György színidirektorságához kötődik. Ismeretes, a testület az év elején többek között azért sújtotta elbocsátással az igazgatót, mert majd 120 millió forintos mínuszt hozott össze 2006-ban. A képviselők most ezt az összeget pótolták.
Múzsák Klubja alakult
Ottófi Rudolf alpolgármester elöljáróban felolvasta azt a szándéknyilatkozatot, amelyet Bana József, a városi levéltár, Perger Gyula, a Xántus-múzeum, N. Mészáros Júlia, a városi művészeti múzeum, Baross Gábor, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Villányi László, a Műhely folyóirat felelős szerkesztője, Hartyándi Jenő, a Mediawave Alapítvány vezetője, Kurcsis László grafikusművész és Pió Márta újságíró jegyzett. Eszerint az aláírók Múzsák Klubja néven összefognak azért, hogy a színház ismét a szellemi élet központja legyen Győrött. Egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a Győri Nemzeti a társművészetek agorájává váljon. A közgyűlés tagjai egyhangúlag csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Frakciót alakított az MDF
Szabó József MDF-es és Schmidt Péter független képviselő megalakította a Magyar Demokrata Fórum győri közgyűlési frakcióját – ezt a két politikus jelentette be sajtótájékoztatón tegnap délután. A frakció vezetője Szabó József. Schmidt Péter elmondta: a pártba nem lép be, függetlenként tevékenykedik. Szabó József a lépés magyarázataként megjegyezte, hogy aki egyedül van a képviselő-testületben, arra nagy teher hárul. Úgy fogalmazott, már frakcióban dolgozva továbbra is szeretnének progresszív, pozitív hangot megütni. Hozzátette: igyekeznek a nagy, stratégiai kérdések mellett nagyobb figyelmet fordítani a mindennapi, kisebb ügyekre. Ennek szellemében tanácsadást kívánnak nyújtani a vállalkozásoknak és a lakosságnak a villamosenergia-piac liberalizációjának gyakorlati kérdéseiről.
(Hancz Gábor-kisalfold.hu)
Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Szólj hozzá a Győr fórumon: Rendezték a színház korábbi hiányát - Győr
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu