Rendkívüli ülésén feloszlott a hédervári képviselő-testület

Feloszlott Hédervár képviselő-testülete augusztus 2-án, a kedd esti rendkívüli ülésén. A képviselői indítványra megszavazott döntéshez a polgármester és a testület között egyre elmérgesedett viszony vezetett.

Hédervár címere

A településvezető és a képviselők közötti ellentétek már csak nehezítették az önkormányzati munkát.
A képviselők nehezményezték egyebek között, hogy az üléseket nem készítették elő elég alaposan, illetve kifogásolták az iskolafenntartó társulás megszűnését és a sikertelen pályázatokat. A feloszlatásra irányuló indítványt öt igen és két nem szavazattal fogadta el a testület - mondta Tóth Zoltán körjegyző.
Az időközi választást három hónapon belül kell kiírnia a helyi választási bizottságnak, amelyen polgármestert és képviselőket is választanak a héderváriak.


B.N.