Rövid időalatt bérlőkre találtak az új Inszol-lakások

A gazdaságos, energiatakarékos üzemeltetést az épület tetőszerkezetére telepített napkollektorok biztosítják.

Az Inszol Zrt. 2005-ben építette a 22 lakásos, Kálvária utca 33. szám alatti épületet, 2006-ban pedig a 17 lakásos Fészek utcai épületet. Mindegyik beruházásnál fontos szempont volt, hogy a hagyományos bérlakások mellett mozgássérült emberek számára speciálisan kialakított lakások épüljenek. A korábbi épületeknél 8 ilyen lakás készült, a most átadott épületben további hármat építettek. A Kálvária utca 29-31. szám alatti épületben a 17 lakáson kívül 310 négyzetméteres alapterületű háziorvosi rendelőt is építettek. A beruházás során az udvaron a lakók számára parkolóhelyek készültek.

Az átadott épületben a bérlakások 35-70 négyzetméter alapterületűek, korszerű kialakításúak. Az Inszol Zrt. már a tervezés során megfogalmazta azt az igényét, hogy egy nagyon korszerű, mai igényeknek megfelelő épület valósuljon meg. A gazdaságos, energiatakarékos üzemeltetést az épület tetőszerkezetére telepített napkollektorok biztosítják.

Az épület terveit a Czepek és Társa Építésziroda Kft., míg a kivitelezést a közbeszerzési eljárással kiválasztott Szanyépszer Kft. végezte. Az épület bruttó 1300 négyzetméter alapterületű, a beruházás teljes költsége 260 millió forint volt. Sági Géza, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az épület bérlőit egy hónap alatt sikerült megtalálni. Az épület kiváló adottságai, a jó műszaki színvonal és a korrekt bérleti szerződési feltételek miatt sikerült ilyen rövid idő alatt bérbe adni a Kálvária utcai új bérlakásokat.

forrás:Győri közélet

Szólj hozzá a Győr fórumon: Győr - Rövid időalatt bérlőkre találtak az új Inszol-lakások