Sacra Velo - kerékpáros zarándokút kialakítására pályáznak
A zarándok-kerékpáros útvonal magyarországi része 414 km-es lenne, míg Szlovákiában 266 km. Továbbá négynyelvű térképes-információs táblák segítenék a zarándokok jobb tájékozódását, legalább a kiemelt 62 (32 magyarországi és 30 szlovákiai) szakrális látnivaló helyszínén és a 18 (6 magyarországi és 12 szlovákiai) vasúti átszállóhelyen. A kerékpárhálózat új vonzerőt hoz létre, egyben kapcsolódik a már létező és Duna menti „EuroVelo6" jelű nemzetközi kerékpáros útvonalhoz.
Egy-egy zarándok-kerékpáros centrumot is építenének a határ mindkét oldalán, turisztikai szempontból jelenleg még nem frekventált településeken.
A SACRA-VELO kerékpáros túraútvonalak kisforgalmú közutakon, már megépült kerékpárutakon, jól járható erdei-mezei utakon árvédelmi töltéseken vezetnek majd a Rábától - a Dunán át - a Morváig, miközben érintik a határtérség szakrális látnivalóit.
Firtl Mátyás elmondta: az összesen 138 települést érintő „Útvonalterv" javaslat szöveges és rajzi munkarészeit átadták a szlovákiai Nagyszombat és Pozsony megyéknek, továbbá
véleményezésre továbbították Győr-Moson-Sopron megye összes települési önkormányzatának, az érintett egyházmegyéknek és az utak kezelőinek.
Egyébként a 3 megye és 3 egyházmegye vezetőinek eltökélt szándéka, hogy a projekt 24 hónapos futamideje alatt nagy létszámú résztvevővel „bejárassa" a tervezett programokat (túracsoportok találkozója, zarándokok táboroztatása, lelki programok), hogy hosszútávon fenntarthatók legyenek.
forrás:sopron.hu-BTÉ
Szólj hozzá a Győr fórumon: Sacra Velo - kerékpáros zarándokút kialakítására pályáznak