Sikeres évet zár a GYSEV - Győr
Az erősödő versenyhelyzet ellenére sikeres évet zár 2006-ban a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt
Az áruszállítási és vontatási területen növelni tudta teljesítményét, és várhatóan pozitív eredménnyel zárja az esztendőt - mondta Ács Sándor, a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek. Elmondta: a személyszállítási teljesítmény 2006-ban várhatóan bázis szinten alakul, az év végéig 2,7 millió utast szállít a GYSEV. A növekedés nagy részben a szentgotthárdi vonal átvételéből adódik, és az áruszállítási teljesítmény növekedését várják elsősorban a balkáni országokba - Romániába, Bulgáriába, Törökországba - irányuló forgalomtól. A GYSEV 2007-ben több nagy jelentőségű beruházást tervez. Befejeződik a szombathelyi vonal biztosítóberendezésének kiépítése és kapacitásbővítést végeznek a Sopron Logisztikai Központ kombinált fuvarozási terminál vágányhálózatán. A logisztikai központ 2007-ben egy nagy alapterületű hűtőházzal is bővül. A GYSEV vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a Szombathely-Szentgotthárd közötti vonalszakasz villamosítására, a pálya felújításra, illetve a legkorszerűbb biztosítási berendezés kiépítésére az elkövetkezendő években mintegy 18 milliárd forintot költenek az Európai Unió Kohéziós Alapjának forrásaiból, a tulajdonosok - a magyar és az osztrák állam - aktív közreműködésével.
(Forrás:www.radio.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Sikeres évet zár a GYSEV - Győr!
(Forrás:www.radio.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Sikeres évet zár a GYSEV - Győr!