Szabálytalan felárat számítani az üdülési csekkel fizetőknél
A Nemzeti Üdülési Szolgálat jogszerűtlennek találta, a Magyar Szálloda Szövetségből pedig kizárhatják azt a soproni hotelt, amely 500 forintos felárat számol fel a pihenni vágyó vendégeknek az üdülési csekkek után.

A Nyugat-Dunántúlon kétszer annyi szabálytalanságot találtak, mint tavaly
Aki üdülési csekkel rendezné a számláját, azzal kellemetlen ténnyel szembesülhet, hogy az utalvánnyal történő fizetésnél, néhány jogszerűtlen üzletpolitikával rendelkező szolgáltató felárat számol fel.
Nem a soproni hotel az egyedüli olyan, amely plusz költséget számol az üdülési csekkel fizető vendégeknek. Az utalvány kibocsátásával és ügyfélszolgálati teendőivel ellátott Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) szerint ezt a kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal (MNÜA) szerződött tényleges szolgáltatók nem tehetik meg. A szervezethez már több bejelentés is érkezett ez ügyben.
A Nyugat-Dunántúlon eddig ötszáz alkalommal ellenőriztek idegenforgalmi- és vendéglátóhelyeket a hatóságok és kétszer annyi szabálytalanságot találtak, mint tavalyi évben.

Amint szerződésszegés történik megszüntetik a kapcsolatot a szolgáltatóval
A szolgáltatók azt a jutalékot kompenzálják a felárral, amit az Üdülési Alapítványnak kell fizetni az üdülési csekk révén befolyt bevételből. Aki szerződést köt az alapítvánnyal a feltételek elfogadásával köti azt meg, valamint a költséget saját kereskedelmi érdekei okán vállalja és az alkalmazott árakban előre ki tudja kalkulálni ezt a költségét. Vállalják továbbá, hogy az elfogadóhely nem alkalmaz negatív diszkriminációt az utalvánnyal fizetőknél. Abban az esetben, ha mégis felárat számít fel, akkor szerződésszegést követ el, amely jogkövetkezményt von maga után.
„A csekkelfogadási gyakorlatot folyamatosan ellenőrizzük szerződött partnereinknél. Az ellenőrzéseket dokumentáltan, többnyire inkognitóban végezzük, telefonon, elektronikus úton, vagy adott esetben személyesen. Amennyiben a súlyos szerződésszegés ténye bizonyítást nyer, úgy megszüntetjük a kapcsolatot az érintett szolgáltatóval" - tette hozzá Karácsony Mihály a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke.
B.N.