Szép házak kerestetnek - Győr
Győr - "Versenyre hívja az önkormányzat a környezetükre igényes győrieket: a „Szép környezet – Jó közérzet" versenyben értékes díjakért indulhatnak a családi és társasházban élők.
A hatvanas években indult „Tiszta udvar – rendes ház" mozgalom mintájára induló megmérettetés a város köztisztasági programjának része, amellyel szeretnék bevonni a lakókat is a környezetszépítésbe.
Két kategóriában lehet nevezni: családi ház, illetve társasház (vagy lakásszövetkezeti lakótömb) kategóriában – utóbbi esetben legalább két lépcsőház összefogásával –, a verseny nevezési lapjának beküldésével, amely a városháza portáján kérhető, illetve letölthető az internetről, a www.gyor.hu címről.
Ötfős, szakemberekből álló zsűri dönti majd el, melyik ház lakói tettek a legtöbbet a rendezett, tiszta környezetért – nemcsak látvány, hanem egy előre felállított szempontrendszer alapján. Értékelik többek között az utcafront és az előkert szépségét, a kerítés és a házfal állapotát, tisztaságát, az udvar rendezettségét, de jó pontnak számít a szép, virágos terasz vagy virágláda is. A környezettudatosság is sokat nyom a latban, például az, hogy részt vesznek-e a lakók a szelektív szemétgyűjtésben, esetleg van-e saját kerti komposztálójuk."
Forrás: http://www.kisalfold.hu
Szép házak kerestetnek - Győr - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!
Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz