Szombaton nyílik a Munkácsy-kiállítás
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelt anyagi támogatásával megvalósuló tárlathoz a szakmai hátteret a Xántus múzeum lelkes és felkészült munkatársai biztosítják. A festőóriás képeiből és személyes relikviáiból ekkora „csokor" még soha nem volt látható Győrött, így a szervezők bíznak abban, hogy a 34 képre és a közel félszáz emléktárgyra (a mester személyes tárgyaira, életútját, alkotói módszerét bemutató fotókra stb.) nagyon sokan lesznek kíváncsiak.
A tárlat - 2009. április 4 - július 5. között naponta 10-18 óráig tekinthető meg. Hétfőnként csak csoportokat fogadnak, kizárólag előzetes bejelentkezés alapján. A csoportokat természetesen a hét többi napján is nagy szeretettel várják, ám a várakozás elkerülése érdekében a múzeum munkatársai kérik és javasolják, hogy a csoportok érkezését, illetve tárlatvezetési igényét előzetesen jelezzék. Természetesen egyéni látogatók számára is van lehetőség előzetes jegyrendelésre.
Ünnepnapokon - húsvétvasárnap és húsvéthétfőn, május 1-jén, Pünkösdkor (május 31-június 1.) - is várják a látogatókat.
Minden korosztály érdeklődésére számítva a szervezők azt szeretnék, hogy a látogatók a lehető legszélesebb körű információ birtokában keressék fel a Vastuskós házat. Ezért a világhálón is - a http://munkacsy.gymsmuzeum.hu címen - elérhetők a Munkácsy-kiállítással kapcsolatos fontos, hasznos és aktuális tudnivalók, hírek, programok, jegyinformációk.
Xántus János Múzeum/Vastuskós ház/Munkácsy-kiállítás
megközelítésének lehetséges útvonalai
GYALOGOSAN
Vasútállomástól
1. Városház tér - Szent István út - Baross Gábor u. - (jobbra) Kisfaludy u. - Iskola u. - Fazekas köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
2. Vasútállomás - Aradi vértanúk útja - Kazinczy Ferenc u. - (balra) Baross Gábor u. - Dr. Kovács Pál u. (Tejfölös köz) - Jedlik Ányos u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
3. Városház tér - Szent István út - Baross Gábor u. - (jobbra) Király u. - Dr. Kovács Pál u. (Tejfölös köz) - Jedlik Ányos u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
Vidéki buszpályaudvartól
1. Aluljárón át a Városház térhez - Szent István út - Baross Gábor u. - (jobbra) Kisfaludy u. - Iskola u. - Fazekas köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
2. Aluljárón át a Városház térhez - Aradi vértanúk útja - Kazinczy Ferenc u. - (balra) Baross Gábor u. - Dr. Kovács Pál u. (Tejfölös köz) - Jedlik Ányos u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
3. Baross hídon át Szent István úthoz - Baross Gábor u. - Dr. Kovács Pál u. (Tejfölös köz) - Jedlik Ányos u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
Móricz Zsigmond rakpartról (Ingyenes parkoló)
1. Dunakapu tér - Teleki u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
Zechmeister u. (Petőfi híd alatti ingyenes parkoló)
1. Zechmeister u. - Bécsi kapu tér - Király u. - Dr. Kovács Pál u. (Tejfölös köz) - Jedlik Ányos u. - Apáca u. - Stelczer köz - Széchenyi tér 4. Vastuskós-ház
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: Szombaton nyílik a Munkácsy-kiállítás