Tíz újabb autóbusz a győrieknek - Győr

Győr - Tíz új, modern, alacsony padlójú autóbusszal gyarapodott a győri tömegközlekedés. A járműveket pénteken a városháza előtt ünnepélyesen adták át.

A Kisalföld Volán gazdasági nehézségei ellenére is lokálpatrióta módon törekszik a megyeszékhely tömegközlekedésének javítására, ezért köszönet jár – mondta egyebek között Borkai Zsolt polgármester tegnap a városháza előtti ünnepségen, amelyen jelképesen átvette az üzembe állított tíz új, alacsony padlójú járművet, amelyek értéke nettó 400 millió forint.

Jelképes is, hogy ez az esemény éppen a tömegközlekedés napján történik, emlékeztetett rá a Kisalföld Volán vezérigazgatója, Pócza Mihály, hiszen egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy például a megrendelésekben egyre nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak és az önkormányzatoknak is. Uniós előírás, hogy 2010-ig a városi tömegközlekedésben már ilyen, alacsony padlójú járműveket lehet üzemeltetni.

A Credo-buszok gyártója, a győri Kravtex Kft. vezetője és tulajdonosa, Krankovits István azt említette, hogy a Kisalföld Volánnal már 14 éve hatékonyan együttműködnek, előbb a buszfelújításokban, most pedig a gyártásban is.

Győr ma már jóformán az egyedüli magyar város, ahol autóbuszt gyártanak, s tömegközlekedésében csak magyar járművet használnak.
A Kravtex a gyártáshoz számos megyei cégnek ad munkát.
A Credo-buszok már ismertek és kedveltek Győrött, az újabb tipusok tovább korszerűsödtek külső és belső esztétikai megjelenésben, utaskomfortban, egyebek között felszereltek Autocom gyártmányú utastájékoztató rendszerrel.

(kisalfold.hu)

Győr linkajánló: gyorlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Szólj hozzá a Győr fórumon: Tíz újabb autóbusz a győrieknek - Győr

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu