Túl az ezredik szívkatéterezésen - Győr
"Fegyelmezettség, összeszokottság, világszínvonalú technika jellemzi a győri szívcentrumban dolgozók munkáját.
Kövecs Lajos napok óta rosszul érezte magát. Erősödő mellkasi nyomása miatt ment el háziorvosához, aki azonnal kórházba utalta. A 62 éves csornai beteget sürgősséggel szállították a győri szívcentrumba, ahol nem volt kérdés a szívkatéteres vizsgálat.
A beteg-előkészítést követően előkerül az ólomköpeny, az egyszer használatos szett és most a legszükségesebb adminisztrációra is jut idő. Kivételesen nem futnak versenyt az idővel, mint hajnalban tették, amikor szinte egyszerre két infarktusos beteget is hoztak. Mindkettőjüket katéterezték, állapotukat stabilizálták, jól vannak. De vissza a csornai beteghez, aki az ezredik a sorban. A vizsgálat a monitorokon keresztül akár egy filmnek is tűnhet, fantasztikus, hogy a beteg szívébe belelátunk. Dr. Sayour Amer főorvos szerint a beavatkozás technikáját ugyan nem nehéz megtanulni, ám fontos az évek alatt megszerezhető tapasztalat. A rutin itt felejthető, ugyanis mindig akadhatnak meglepetések, minden szív más. A csornai betegnek – mint az a kamrák, az erek állapotán látszik – nem lesz szüksége műtétre, az apróbb meszesedés kordában tartható."
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Túl az ezredik szívkatéterezésen - Győr!