Új hitelek kisvállalkozásoknak
"Megemelt Széchenyi-kártyás hitelkeretet és kedvezményes beruházási kölcsönt ígér a kormány.
Megemelt Széchenyi-kártyás hitelkeretet és új kedvezményes beruházási kölcsönt ígér a gazdasági tárca a kisvállalkozásoknak jövőre, amelyek kegyeit már a bankok is keresik. Üröm az örömben, hogy a minisztérium lefaragna a kamattámogatásból, a pénzintézetek pedig főképp a jó ügyfelekre hajtanak.
Felforrósodott a levegő a Széchenyi-kártya körül azután, hogy Kóka János gazdasági miniszter három hete bejelentette, 25 millió forintra emelik a kártya jelenlegi 10 milliós hitelkeretét. Nyomban ezután azonban kiszivárgott az is, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2006-tól megszüntetné, de legalábbis csökkentené a Széchenyi-kártyán keresztül elérhető hitel kamattámogatását, megspórolva ezzel a büdzsének 2 milliárd forintot. Szeretné viszont rábírni a konstrukciót működtető bankokat, hogy kamatrésükből áldozzanak fel annyit, hogy az ügyfeleknek mégse dráguljon a kölcsön. Az egyeztetések azóta is folynak az OTP Bank Rt.-vel, az Erste Bank Rt.-vel, a Volksbank Rt.-vel és a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-vel, valamint a takarékszövetkezetekkel, a végleges konstrukció azonban még nem körvonalazódott. Szó van róla, hogy a jelenlegi 10 milliós hitelkeretig 2006 végéig nem változnának a feltételek, tehát megmaradna a 2 százalékpontos kamattámogatás, így továbbra is 10 százalék körüli éves kamattal lehet számolni. Nem járna azonban a támogatás a 10 millió forinton felüli hitelrészre. Ugyanakkor a Hitelgarancia Rt. a jelenlegi 73 százalékkal szemben a kölcsön 80 százalékáig vállalna készfizető kezességet, s ezért cserébe a kártyát forgalmazó bankok csökkenthetnék kamatrésüket. Ez nincs ínyükre a forgalmazói körön kívül rekedt pénzintézeteknek, közülük többen erőteljesen lobbiznak azért, hogy bekapcsolódhassanak az immár 43 ezer kártyához kapcsolódó, 150 milliárd forint körüli, gyors ütemben növekvő hitelkeret kezelésébe.
A kályha közelében sem mindig jó lenni, mert könnyen megégetheti magát az ember. Szaporodnak ugyanis a Széchenyi-kártyás csalások, és a növekvő garanciabeváltásoknak sem jó a visszhangjuk. Van, aki szerint a Széchenyi-kártyás program lassan egy nemzeti pilótajátékhoz kezd hasonlítani. A kölcsönt ugyanis olyan vállalkozók is felmarkolják, akik nem a napi kiadásokra, hanem a veszteségük fedezésére használják a kártyát. Tény, hogy a kártyás kölcsön csábít a meggondolatlan eladósodásra, mivel a mögötte álló hitelkeret aránylag egyszerűen meghosszabbítható, s folyamatosan halasztható a visszafizetés, mint bármely más hitelkártya vagy folyószámlakölcsön esetében. A hitel meghosszabbításának legfontosabb feltétele, hogy negyedévente a megítélt hitelkeretet maximum 20 százalékig fel kell tölteni, de a törlesztést követő napon már ez az összeg is újra felvehető."
(Forrás: www.kisalfold.hu)