Újra lehet pályázni ablakcserére - Győr

Győr - "Az ablakcsere pályázat idén folytatódik, mi pedig a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze.
Győrben öt év alatt 4500 lakás fűtéskorszerűsítését oldották meg (Sopronban 2679-et), két és fél ezren pedig arra várnak, hogy a már benyújtott pályázatukat elbírálják, s állami támogatással ki tudják cserélni az ablakot vagy a hőszigetelést a (panel)házukban.

A pályázat idén folytatódik, mi pedig a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a napokban hirdette meg 2007-es lakossági energiatakarékossági pályázatát és az ahhoz kapcsolódó hitellehetőséget az 1994 előtt, hagyományos technológiával épült házakra. Ami változás az előző évekhez képest, hogy a korábbi két pályázat helyett idén összevontan lehet pályázni a lakossági energiatakarékosságra és a lakossági megújulóenergiahordozó-felhasználás támogatására. Jó tudni azt is, hogy az új rendszerben az állami támogatáshoz kedvezményes hitel is kapcsolódik, így azok is felújíthatják otthonaikat, akik nem rendelkeznek önerőt jelentő pénzügyi forrással.

A GKM erre a célra 2,6 milliárd forintot szán. A Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram kamata jelenleg 6,4 százalék. Ami változatlan, hogy a lakástulajdonosok továbbra is külső hőszigetelésre, nyílászárócserére, illetve energiaellátó berendezések cseréjére pályázhatnak támogatásért. Cél, hogy évente 14–15 ezer hagyományos építésű lakást korszerűsítsenek az országban."

Forrás: www.kisalfold.hu

Újra lehet pályázni ablakcserére - Győr - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Győr városról!

Győr Linkajánló: http://gyorlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz