Végéhez közelednek az út- és hídfelújítások - Győr
"Le a kalappal a városlakók előtt: türelemmel és megértéssel közlekedtek a tavasz óta fenekestül felfordított győri forgalomban.
Nem a fiókból húzták elő a győri városépítési iroda és az útkezelő szervezet szakemberei a kész tervet, tavaly nyáron vadonatúj, naprakész forgatókönyvet kellett készíteniük a városvezetés felkérésére a megyeszékhely közlekedési feltételeinek javítására. A 345 kilométer szilárd burkolatú, egyre romló minőségű út feladta a leckét, de ma már elmondható, a legégetőbb feladatok napirendre kerültek.
A program összeállításában hangsúlyos szerepet kaptak a közművek, hiszen az elöregedett utak alatt számos felújításra szoruló vezeték húzódott. Az előkészítés alapján az önkormányzat 1,6 milliárd forint bankhitelt igényelt útfelújításra, melyből idáig 19 projekt valósult meg: 4 híd állagmegőrző felújítása, 2 csomópont – az Ipar u.–Nagysándor József u., illetve a Szigethy Attila út–Zrínyi u. jelzőlámpás csomópont – átalakítása és 13 útszakasz felújítása, illetve átépítése.
A hidak felújításánál a szakemberek az állagmegóvást látták a legszükségesebbnek, elsődleges cél volt a karbantartás, a korrózió és só elleni védelem, a vízszigetelés, melyek költsége így is elérte a 4 híd esetében a közel 200 millió forintot. További esztétikai munkákat már csak más projekt rovására lehetett volna megvalósítani, vagyis akár lakóutcák felújításának kellett volna ezért elmaradnia.
Az 1,6 milliárdos forintos hitelkeret mellett az úgynevezett 1+1 forintos állami támogatás és a lakóutcaprogram szolgált forrással.
Szeptemberig a háromfajta pénzügyi forrásból összesen 26 útszakasz és 4 híd felújításával, valamint 2 csomópont átépítésével végeztek a szakemberek: az Ipar u. pályamegerősítése a Nagysándor József u. és Mártírok útja között, a Corvin utca felújítása az Attila és Álmos utcák között, a Madách utca pályamegerősítése a Berzsenyi D. és Nagysándor József utcák között, a Liget utca pályamegerősítése az iparvasút és a Nyár utca között, a Kunszigeti út pályamegerősítése, a Királyszéki út, a Szigethy Attila út–Kodály Zoltán u. csomópont pályamegerősítése, a Kodály Zoltán u. a Szigethy Attila út és a Földes Gábor u. között, az Álmos u. pályamegerősítése, a Győri út pályamegerősítése a vasúti átjáró és Malom utca között, a Kandó Kálmán u. pályamegerősítése, a pinnyédi híd, az Ipar u.–Nagysándor József u. csomópont jelzőlámpa-telepítése, a Kossuth Lajos híd, a Domb utca, a Rába kettős híd, az Ipar utcai felüljáró, a Fuvaros utca, a Schima Bandi utca, a Páva utca, a Szigethy Attila út–Zrínyi u. csomópont átalakítása, a Szent László u. utcarendezése, az Új utca átépítése, a Gurdony utca, az Üteg utca, a Jókai u. a Zechmeister u. és a Bajcsy-Zs. út között, a Bem tér–Lahner Gy. u., a Dr. Petz Lajos utca, a Kalász utca az Arató u. és a Kismegyeri út között, a Mester u., az Eszperantó u. a Zrínyi u. és a Kálvária u. között és az Árpád út a Czuczor G. u.–Teleki u. között."
(Forrás:www.kisalfold.hu)
Mondja el véleményét a fórumba - Végéhez közelednek az út- és hídfelújítások - Győr!