XIX. Győri Általános Vásár: Színvonalas programok, díjtalan belépés
A szervezők már most készülnek a huszadik évfordulóra, és ennek „előszeleként", illetve a látogatók kérésére a korábbi helyszínen, a Magvassy Csarnoknál rendezik a programot. Újdonság még, hogy a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel teljesen ingyenes a belépés a vásárra.
Ennek ellenére az idén is színes programokat rendeznek, a fellépők között szerepel Varga Miklós, Lola, Szandi, Somogyi András (Stand Up Comedy), Forgács Gábor. Lesz még egészségkamion, airball pálya, testőrbemutató, fajtakutya-bemutató, játszóház.
A Kereskedelmi és Iparkamara részéről Török Antal számolt be a június 4-én rendezendő Nemzetközi Üzletember Találkozóról, amire az idén mintegy 15 országból érkeznek vendégek. A témák között kiemelt szerepet kap a Burgenlanddal való együttműködés lehetősége.
A sajtótájékoztatón részt vett Jeszenszky-Zsilinszky Erzsébet az ÉAI Magyarország Kht. ügyvezető igazgatója, aki elmondta, az alumínium szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának népszerűsítése céljából egy 12 méter magas, 15 ezer használt alumínium dobozzal burkolt Eiffel-tornyot állítanak fel a vásár területén. A rendkívüli látványossággal és az ahhoz kapcsolódó programokkal a környezettudatos szemléletmód alakításához kívánnak hozzájárulni.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: XIX. Győri Általános Vásár: Színvonalas programok, díjtalan belépés