Zöld Kréta: Gyűjtsük szelektíven!
A városháza mögött felállított parkot rengeteg gyermek vette birtokba, akik játékos formában ismerkedtek meg a hulladékgyűjtés mikéntjével. Kézműves sátor, hulladék horgászat, hulladék vadászat, kérdezz-felelek, élő társasjáték, ugrálóvár és még számtalan izgalmas játék várta őket ezen a napon.
Németh Zoltán alpolgármester kifejtette, a város és az Öko-Pannon évtizedes együttműködése során mindig is kiemelt feladatnak tekintették a fiatalok környezettudatos nevelését. Fontos felhívni már gyermekkorban a figyelmet a hulladék megfelelő kezelésére. Hozzátette, Győr-Sashegyen új Hulladékkezelő Központ létesült, amelynek kapcsán elmondta, a legkorszerűbb technika sem éri el célját, ha a lakosság hozzáállása, elkötelezettsége nem megfelelő, ezért is fontosak ezek a játékosan tanító programok.
Az alpolgármester köszönetet mondott azoknak a pedagógusoknak, akik a fiatalok környezettudatos nevelését szem előtt tartják nevelési programjukban.
Németh Zoltán a rendezvényen aláírta az „Én is szelektíven gyűjtök!" feliratú „szelekt-ívet", és a fiatalokat is a szelektív hulladékgyűjtésre buzdította.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Győr fórumon: Zöld Kréta: Gyűjtsük szelektíven!